Giorgione / Tiziano: Koncert a szabadban, 1510
|
Giorgione vagy Tiziano? Máig vitatott kérdés, hogy a reneszánsz művészet egyik leg-pompásabb remekének ki a szerzője: a fiatalon, pályája csúcsán elhunyt Giorgione vagy pedig annak tanítványa, Tiziano, a még mestere hatása alatt álló ifjú zseni. A két művész között alig 10 év korkülönbség volt, a kép készültekor 32 éves mester és feltörekvő tanítványa együtt is dolgozott nem egy festményen. Tiziano teljesen magába szívta azt az érzékeny, fényteli koloritot, az alakok párás, derengő fényekkel való formálását, amitől a castelfrancói Zorzont (a Giorgio nyelvjárási alakja) "nagy"-nak, azaz Giorgionénak kezdték nevezni halála után.
A
festő nemcsak tehetségre, de termetre sem volt jelentéktelen, délceg
férfiideálként emlékszik rá az utókor, akiért rajongtak a nők. Vasari írja,
hogy lanton is kiválóan játszott és énekelt, könnyed, elegáns stílusával
megtestesítette a reneszánsz udvari embert. Az elit festője volt ő, képeinek
számunkra megfejthetetlen, titkos üzenetét csak a kultúra beavatottjai
érthették meg saját korában is. Tiziano, a tanítványa is jó modorú, kellemes
társalgó volt, uralkodói udvarok kedvence matuzsálemi korig ívelő pályáján (91
évet élt!). De az ő képeiben én mindig is éreztem azt az erőteljesebb,
földközelibb karaktert, ami Giorgione éteri világából hiányzik.
Ezen
a képen alig találunk közérthető szimbólumot a szereplők kilétére vonatkozóan.
Csupán mitológiai ismereteink jelentenek némi fogódzót: az egyik közkeletű
elmélet szerint a két nőalak szemmel nem látható múzsa, ezért is nem néznek
rájuk a férfiak. Eszerint a korsót tartó nőalak Polyhymnia, a vallásos énekek
ihletője, míg a fuvolán játszó Kalliopé, a szórakoztató költészeté lenne. (A
zene az ókortól a középkorig szorosan összefonódott a költészettel, hiszen a
szájról szájra hagyományozott elbeszélő énekeket a dallam segítségével lehetett
megtanulni). Más értelmezés szerint a festmény Vénusz két arcának, az éteri és
a testi szerelemnek az ábrázolása. Megjegyzendő, hogy a velencei mesterek a
délebbi festőktől eltérően élő modellről, és nem szoborról mintázták aktjaikat.
És mivel a megrendelők sem voltak fából, minden bizonnyal szívesen nézegették a
szépség istennőjének újabb és újabb ábrázolásait, aki nem egyszer saját
kedvesük képmását viselte (lásd Botticelli: Vénusz születése.)
Tiziano: Égi és földi szerelem,1514
|
Tiziano
pár évvel későbbi, 1514-es Égi és földi szerelem című festménye mennyivel
egyértelműbben foglalkozik ugyanezzel a témával! Az ecsetkezelés, az arcok
szépsége, a figurák finomsága ugyanaz, de a nőalakok mozdulata sokkal
színpadiasabb, a színek és a hölgyek kezében lévő tárgyak pedig még a ma embere
számára is azonnal elárulják, ki kicsoda a képen. A magam részéről Bernáth
Auréllal értek egyet, aki szerint a Koncert - és Giorgione - választékosabb
Tizianónál, nem keresi annyira az attrakciót, csendes érzékenység hatja át.
Nagy szerencsémre láttam ezt a képet Bécsben, a Bellini-Giorgione-Tiziano
kiállításon, ahová 50 éve először adta kölcsön a Louvre. Rám is ugyanezt a
benyomást tette élőben.
Nehéz
megmondani, kié a gyermek. A röntgensugaras vizsgálatok szerint egyetlen kéz,
Tiziano keze alkotta a művet. Én viszont csökönyösen úgy érzem, hogy ez a
festmény Giorgione utolsó, talán legérettebb műve, melyet halála előtt festett.
Esetleg el tudom képzelni, hogy meghalt, mielőtt készen lett volna vele, és a
művet szellemi örököse, Tiziano fejezte be - az ő emlékére.
Várhelyi Csilla: Trompe l'oeil |
Juhász
Gyula: Giorgione
|
A
képeiden arany s bíbor álmok,
Szőke
hajak és világos selyem,
Ragyogó
dél és boldog délutánok,
Szent
napsütés a szívben s szigeten.
Velence
minden gazdag büszkesége
Szinekben
él ott és örömben él,
A
szemek kékje és az egek kékje
Hellasz
új ébredéséről beszél.
Tudom,
tudom! Te addig sírva vártad
Távol
gyönyörben égő Barbarádat,
Véred
a bíbor és vágyad a kék.
Giorgione,
én is ily művész vagyok,
Az
én szonettem is arany nyakék,
Melyet
vágyak könnyével áztatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése